Az az igazság, hogy nem lehet pontosan tudni, hogy a szappan mikor jelent meg először az emberiség történetében. A szappant, természetesen nem a mostani előállítási technikával már évezredekkel ezelőtt használták különböző célokra, de a legfőbb felhasználási terület mégsem a tisztálkodás volt.

Az első információ, hogy a szappant az állati bőrök kikészítésére és kicserzésére használták. Egyiptomban az olajok és a zsírok lúgos sóinak a legfőbb alkalmazási területe a mumifikálás, amit virágokból préselt illóolajjal gazdagítottak. Egyiptomban nagy hagyományai voltak az ilyen fajta szappankészítésnek köszönhető ez a sziksóban (szódában) gazdag sivatagi területnek.  De vissza oda, hogy még mire használták a szappant, míg eljutott oda, hogy végül elnyerte méltó helyét a tisztálkodás fellegvárában. Babilonból származó cserépedények a 2800-as évekből is arról tanúskodnak, hogy már megjelent náluk a hamuból és olajból előállított szappanszerű kenőcs, de ennek is még más szerepe van. Ők a frizurakészítés során vetették be fixálásra a szappanszerű anyagot. Az ókori görögök és a rómaiak is használták a tisztálkodás során a szappan mindkét alkotóelemét, azaz a hamut és az olajat, de külön-külön. Először beledörzsölték a testükbe a hamut, majd olajat kentek rá. A testükön maradt anyagokat megfelelő kaparókkal távolították el – ha szükséges volt. Tehát itt még a két anyag reakciója során létrejövő szappan nem jelentik meg. A mosást a görögök tiszta vízzel végezték, míg a rómaiak a római kereszteződésekben felállított hordóban gyűjtött erjedt vizeletben. A vizelettel történő mosás tisztító erejét az erjedt vizeletben keletkező ammónia lúgos kémhatásnak köszönhették. A mosás módszere pedig a taposás volt, mint nálunk régen a szőlő levének a kipréselése a bor készítése során. Fura hasonlat, de így kell elképzelni. Érdekes, hogy e mellett döntöttek, valószínűleg a természet adta egyszerűsége miatt, mert az ókoriak már azt is tudták, hogy a lúgsót (hamuzsír és sziksó) mésszel maróbbá lehet tenni. A gallok kecskezsírból és hamuból készített szilárd vagy kenőcsös szappant, amit a római nők is nagy érdeklődéssel fogadtak, nemcsak tisztítási célokra, hanem hajszínezésre, is, mert ez a kenőcsös szappan vörös színt tudott kölcsönözni sötét hajkoronájuknak.

A szappan kézműipari elindulása az 1200-1300-as évekre tehető. Ebben az időben jöttek létre Angliában, Olaszországban, Franciaországban az első műhelyek. Ekkor még a szappankészítés fő alapanyaga az állati eredetű zsiradék, de Franciaországban már megjelenik az oliva olajból készült szappan is. A szappan, mint használati cikk, még drága, nem mindenki számra elérhető.

A késő középkorban a fekete pestis idején (1348-1350) a szappanfőzők nehéz helyzetbe kerültek. Európa lakossága megtizedelődött és az emberek bizalmatlanná váltak a vízzel és szappannal kapcsolatban. A legtöbben úgy tartották, hogy a víz veszélyes és terjeszti a baktériumokat. Ezért a mosakodás helyett a ruházat cseréjét alkalmazták, amit csak az úribb társadalmi rétegek tudtak csak megengedni maguknak. A 18. századig a társadalom vezéregyéniségei és még az orvosok is azon a véleményen voltak, hogy a víz és a levegő árt a testnek, s ezek kártékony  hatásától a ruházat és a púder véd meg.

szappankészítés régen
A 17. századra, már meglehetősen elterjedt a szappan használata, de még mindig drága. A legújabb kor vívmányai tudták meghozni a kellő áttörést a szappannal való tisztálkodás területén. Egyik ilyen felfedezés a Chevreul nevéhez fűződik, aki  a szappanképződés lényegét derítette fel a zsírral megejtett vizsgálatai során és a másik nagy korszakalkotó lépés a tiszta nátronlúg előállítása (tiszta sziksó, szóda, szódabikarbóna ipari előállítása). Ezen anyag megjelenése egy francia kémikus, Nicolas Leblanc (1742-1806) és  egy belga kémikus Ernest Solvay (1836-1922) nevéhez fűződik, akik szabad utat nyitottak a szappan nagyüzemi gyártása előtt.  Az új szódát kezdetben bizalmatlanul fogadták: “A szódagyárak elűzik a felhőket, és aszályokat okoznak” – hirdették az ellenzői, fegyveresekkel kellett védeni a gyárakat.  Azóta a sziksó és a szappan gyártása is fellendült és kiteljesítette a szappangyártást és szappanfelhasználást a 19. század végére.

A házilag készült szappankészítést a zsíros és faggyús állati anyagokkal (például amelyek a disznóvágásból megmaradtakat) és az NaOH-val (nátrium-hidroxid, lúgkő) oldották meg. Ezt a két anyagot együtt főzték, melynek során glicerin és a karbonsavak nátriumsója keletkezett. A főzés során a glicerin és az említett só még összekevert állapotban volt, ezért az oldatba konyhasót adagoltak és ennek hatására a szappan kivált az oldatból. A lúgos víz tetejére úszott fel a színszappan.

Még az 50-es években is, az első mosógép megjelenése előtt, a mosás bonyolult “szertartás” volt.  A vidéki háztartások disznóvágási időszaka a szappanfőzéssel zárult decemberben. Az eljárás nem volt egyszerű, mert sokszor napokig főzték együtt a zsírt vízzel és nátronlúggal. A tehetősebb vidéki családok fenyőgyantát, zsírkövet és timsót is kevertek a készülő szappanjukhoz. A receptek anyáról lányára szálltak.

A leghíresebb szappanfőző vidékek voltak: Franciaország-Marseille, Spanyolország-Kasztília, Szíria-Aleppo, Antiókia, Marocco, stb.

Ma már, mint láthatjuk nagyon sokfajta szappan található a boltok polcain. Vannak kézzel készített természetes szappanok, adalékokkal rendelkező, még természetesnek tűnő szappanok és a mesterséges anyagokban bővelkedő iparilag előállított társaik. Mindenki megtalálja az igényének megfelelőt. Mi nagyon reméljük, hogy a házi, természetes szappan vissza fogja nyerni hamarosan méltó helyét és visszahódítja megérdemelt pozícióját a tisztálkodás világában.

Ehhez szeretnénk mi azzal hozzájárulni, hogy megtanítjuk azt az egyszerűen kivitelezhető szappankészítést, amit egy átlagos konyhában a háziasszonyok, és a férfiak is vidáman és dalolva meg tudnak oldani. Sok szeretettel ajánljuk a Szappan Királyság tanfolyamait.

Korábbi cikkek